2010. június 17., csütörtök

Ma...

...van a festés második napja.
Falakon mindenhol, ahol kell, fent van a tapéta, a vizes helységekben kiglettelve a korábbi beázások nyomai... holnap festenek és szombaton felszabadultan, pakolhatunk, selejtezhetünk és rogyhatunk össze estére! :)
Selejtezés. Na, arra nagy szükség lenne. A gond az, hogy a lányom félúton van a kislány és a nagylány közt. Ami azt jelenti, hogy szinte semmit nem enged selejtezni, mert:
  • "Emlékszel? Ezt még akkor kaptam, amikor óvodás voltam..."
  • "Ezt elsőben adta nekem X.Y."
  • "Ezt én készítettem Neked még oviban!"
  • "Óóóóó, ez olyan édi!"
  • "Jaj, ezt a plüsit úgy szeretem ölelgetni..."
  • "Ebben van az a három cica, amiről fél évig minden nap meséltél" (Vidám mesék a könyv címe és Dorka kérte, hogy mindig ezeket a kis huncutokat meséljem...már kívülről tudta, de akkor is azt kellett meséljem...)
Például még nem engedi selejtezni a babakocsijait, mert még néha titokban játszik vele, nem beszélve róla, hogy a nagy mózeskosaras gumikerekű járgány Lüszi cica kedvenc fekhelye. Annyira kedvenc, hogy még azt is eltűri, hogy Dorka tologassa benne a lakásban föl és alá.
Tehát rogyásig van a szobája a kislányos cuccaival, ugyanakkor sorjáznak befelé a nagylányosi cuccok, könyvek, táskák, játékok, újságok és egyéb nagyon fontos kincsek.
A ruhákkal szintén így állunk. Igaz, hogy már nem megy rá, de:"Jaj, ezt úúúúgy szerettem!"
Eleinte nagy elánnal kezdek szanálni, aztán, ahogy fáradok bele az érvelésbe úgy kezdenek a holmik kevésbé gyarapodni a "kidobandó, elajándékozandó, eladandó" halomban. Végül bedurranok és feladom a küzdelmet és megpróbálok mindennek helyet találni. Persze lehetnék keményebb, de annyira együtt tudok érezni a lányommal és alapjában véve én is gyűjtögető természet vagyok... meg aztán az én szívemben is ott élnek a régi, kedves játékaim emléke, mert hogy már hírük, hamvuk nincs...és ez egy kicsit (nagyon) fáj!
Na, ezért nem jutunk Dorkámmal egyről a kettőre és még csak  nem is haragudhatok rá!
Maga a felfordulás az apró talpúakat nem nagyon viselte meg, bár Luluka néha aggódott, ha kimentem a szobából, de Lüszi fensőbbségének teljes tudatával megkereste a legjobb helyet és onnan tekint le ránk, alattvalóira! :)
Ez a csendélet a nappalink egyik sarka
...ez pedig a hálónk bal sarka...
...emez meg a hálónk jobb sarka
Ehhez a két helységhez nem nyúlunk idén. A háló 2 éve lett kifestve, a nappali festése pedig nem fért bele az idei költségvetésbe, ...azt majd jövőre.

3 megjegyzés:

  1. Én is gyüjtögetek...sajnos! Bár néha rám jön a szanálhatnék, és akkor menthetetlenül megy, amit abban a pillanatban úgy gondolok, hogy mennie kell! :o)
    Megértem Dorkát...olyan jó emlékezni! :o))

    VálaszTörlés
  2. Ó, te szegény ! Utálni való, de legalább szép lesz :)) Minden rendben ? Nem hívtál. Pussz.

    VálaszTörlés
  3. Mélységes együttérzésem a helyzetet illetően. Én nagyon nehezen tűröm magam körül, amikor nincsenek helyükön a dolgaink. :o(
    Dorka ragaszkodása teljesen ismerős helyzet, Anitámmal ugyan ezt éljük át. :o)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails