2008. augusztus 3., vasárnap

Szülinapi szép szokás

(több kép itt)


Van a családunkban egy számomra nagyon szép szokás!
A szülinapos ünnepelt nem csak ajándékot kap, hanem ad is, még hozzá annak, aki megszenvedte vele azt a régi napot, aki nélkül ő sem lenne!

AZ ÉDESANYJÁNAK.

Ez nem egy kötelező szokás, hanem egyszerűen belülről jön, legalábbis részemről. Azon a napon nem csak egy Gyerek született, hanem egy Anya is, így Őt is ünnepeljük.
Általában virágot szoktunk adni, de idén úgy gondoltam, hogy, ha már tanulgatok varrni, akkor inkább idén még sem virágot adok, hanem varrok Anyucinak egy kis neszeszert.
Azt tudni kell, hogy a táskák és neszeszerek iránti elkötelezettségem genetikusan öröklödő tulajdonság nálam. És naná, hogy nem Apukámtól örököltem!
Már régóta készültem Anyucinak varrni egy ilyen kis apróságot, mivel láttam, hogy a most használatos neszeszerjének már igencsak lejárt az ideje.

Ismét összejött a kiscsaládunk, ami az idei meglepi volt, hogy a sógornőmék bevállalták a buli megszervezését, az isteni kaját, tortát és túrós rétest is ők adták, mi csak az innivalót vittük.
Ott voltak:
először is a Szüleink,
a Hugomék, akik előző éjjel érkeztek franciaországi (Bretagne-ból) biciglis túráról, ahova elvitték magukkal a Bátyánk nagylányát, Zsanit is.(Így egy hatalmas élménybeszámoló is volt ez az összejövetel.)
az én kiscsaládom
...és hát természetesen a házigazdák: Bátyám, Sógornőm, Keresztfiam, kiegészülve végre a lányukkal, Zsanival.

Nagyon jó hangulatúra sikeredett ismét a családi-buli, amolyan olaszosan keresztbe-kasul élménybeszámolók, viccek, történetek, tervek...
Gyönyörű virágokat kaptam, Anyukáméktól és a Kedvesemtől.



Táskát(!), ezüst nyakláncot és fülbevalót és egy Meseboltos kirándulást kaptam még, amit majd a Hugicám finanszíroz (Ez azért nagy ajándék, mert én tipikus lassú vásárló vagyok, mindent megtapizok, megnézek, megkérdezek; a Hugom pedig bemegy(2 mperc), köszön(5 mperc), körülnéz (2 perc), kiválaszt-kér(2 perc), fizet(2perc), köszön és kimegy(5 mperc) ez összegezve 6,5 perc, én ennyi idő alatt még csak egy lépést tettem az üzletben, igaz ott már mindent megnéztem, na de még ott van további 20 lépés és a Japán könyvek, amik eleve időigényes kiadványok!)
A páromtól még Karácsonykor megkaptam az Ajándékom, az én aranyos, okos Janome-mat.



Szóval így telt a hétvége.
Kívánok Mindenkinek szép napot!

11 megjegyzés:

  1. Ó,Buercsi!ez gyönyörű szokás!!! És az egész napotok,a család!! Szívből kívánom Isten éltessen szeretteid körében!!!

    VálaszTörlés
  2. Mammka! Te olyan kedvesen tudsz mindig írni! Köszönöm a jó kívánságokat!

    VálaszTörlés
  3. -- megnéztem a képeidet, a munkáidról, nem vagy Te kezdő !
    Nagyon szépek, gratula.
    Tudtad, hogy a görögöknél csak az
    édesanyát ünneplik a gyermeke szül.
    napján ? Nekem már ott nagyon
    tettszett a dolog. / van érdekeltségünk ott, ezért kicsivel több az információnk róluk /
    Köszönöm a nekem szóló dicséreted
    amit hozzám irtál.
    megtaláltad a képtáramat végül ?

    VálaszTörlés
  4. nem önreklám, csak könnyités :
    http://xfree.hu/keptar.tvn?f=derinebmagdi

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm!!!
    Megnéztem, hű de sok szép minden van ott!!! Láttam, hogy mindenevő vagy! A babáid igazi egyéniségek, egynémelyik megmosolyogtatott! Te sem sűrűn unatkozol, ugye??!!
    Köszi a gratulációt!

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy megtaláltad, hm..
    olyan amilyen.
    Annak meg mégjobban, hogy megmosolyogtattalak, amin nevetnél is
    azok a saját képtáramban vannak,
    18 as karikával.
    Ugyanis : "Ember vagyok,semmi sem
    idegen tőlem, ami emberi"
    /Terentius /
    De kitenni nem lehet, aki kérte
    annak elküldtem, privibe .

    VálaszTörlés
  7. -ha bevállalod, elküldhetem.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails