2008. augusztus 12., kedd

Újabb két gólya érkezett...párnák formájában




(Több kép itt)

Újabb két ajándékom készült el, most egy kis-pasis és egy kislányos párna került a gépem (kezem) alól.

Mindkettő tetszik valamiért:

  • a fiússal kissé "megszenvedtem", nagyon nem vagyok fiúkra hangolva, de azért remélem szerethető lesz ez a két kis lüke kísértet. A Zsuzsától kapott, két nagyon tuti fiús anyagot egy kis drappal próbáltam kiemelni. Sokat variáltam, hogy melyik tűzéssel dobjam fel az amúgy egyszerű (kunyhó) blokkot. Végül egy egyszerű, vastag"V"-t formáló minta és direkt ehhez az anyaghoz vásárolt, tricolor színű cérna mellett döntöttem.
  • a lányosnál már otthonosabban éreztem magam, na, meg a lánykám is segített :) Szóval, az úgy volt, hogy nem akartam ezt is kunyhó mintával varrni, ezért leültem rajzolgatni, addig-addig, hogy egy általam ablaknak nevezett blokkot találtam ki. Na, persze gondolom, hogy ezt már feltalálták előttem és biztos van már neve is, de itt és most ez saját ötlet volt, igaz, hogy egyszerű, de az enyém (mint a magyar narancs a Tanú című filmben :)! ) No, tehát megvarrtam a párna elejét, vatelin, hátlap és következett a tűzés, a szokásos félóra hümmögés után a szívecskés minta mellett maradtam, hűen a macikat körülvevő szívhez. A tűzés után nézegettem a "művem" és arra jutottam, hogy kell még valami kis aranyos a macik köré. Indult a keres-kutat akció és rátaláltam ezekre a helyes kis virágokra, amiket mivel? Na, mivel? Hát gyönggyel rögzítettem. :) Lánykám csillogó szeméből láttam jó úton járok! (Most már Neki is kell varrnom végre valamit, mert már Mindenkinek varrtam, de Ő még kimaradt, pedig a fejemben már ott van sok kész terv, direkt NEKI, csak Ő ezt még nem tudja!) Elkészült szépen a lányka párna is, remélem, a kis macikák "az ablak közepén" sokáig fognak bátorítani, elaltatni és ha kell, vigasztalni egy kislányt.

Fogadjátok Sok Szeretettel!!!!


1 megjegyzés:

  1. Mindkét párna nagyon szép lett, ügyes vagy :-)
    Én még csak kacérkodom a szalaghímzéssel és a foltvarrással is, de ami késik, nem múlik :-)

    Írj emilt a d.tunderke kezdetű gmail -es címemre, és segítek az Unikornis-fülbevalóban :-))

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails