2008. október 9., csütörtök

Colette álma

Egyik nagyra becsült blogos társam, Colette jópofa ötlettel állt elő pár hete.
Talált egy klassz japán táska szabásmintát, ami tulajdonképpen ebben az esetben talán némi túlzás, tekintettel arra, hogy mindegyik táska alapja egy 50x50 cm-es szendvics és mivel tudjuk, hogy japánok origamiban nagyon ott vannak, kitalálták, hogy több különböző módon hajtogatva 8 féle táska kihozható.
No, szóval, Colette megálmodta, hogy fogjunk össze és varrjuk meg mindegyik táskát, fázis fotókat készítve, blogon közzétéve. Később egy közös mappába rendezzük mindenki okulására ill. aki tud az bemutatja a Határtalanul kiállításon és hogy még ez ne legyen elég, Colette egy kis meglepit is felajánlott a részt vevő lányoknak! Én a "B" jelű táskára jelentkeztem.
Hetekig tervezgettem agyban és hát mi tagadás aggódtam, hogy fogok megfelelni, hiszen Colette komoly szaktudással, tapasztalattal bír és azok a táskák, amiket ő varrt meg, azok több, mint szépek! Na, de egyszer élünk és - mondják -, amibe nem halunk bele, attól erősebbek leszünk, így tegnap belevágtam...
Kezdjük az alapoknál: Készítsünk egy 50x50 cm-es táska alap szendvicset( totál készre varrva, tűzve, díszítve), ez még mehet géppel, utána azt akár el is rakhatjuk, jön a kézi varrogatás...

Én a táska alapjánál ki akartam emelni a fazont, ezért átlóban csíkoztam, majd a sarkokba háromszögeket varrtam, így alakult ki a négyzet. Majd a szabásmintában megadott módon meghajtogattam és elkezdtem kézi varrással kialakítani a táska alakját.
Annyit változtattam a táskán, hogy raktam rá táska fülének fogadó karikát, mivel nem vagyok hónalj táskás nőci (a táska szíj még készül) és mivel nem akart lenn maradni a táska tetején a csúcs, ezért egy gombot varrtam az elejére, a cipzárba fonott bőr szalagot fűztem, fagolyót húztam rá, rögzítettem, így legombolhatóvá vált az a kis makrancos és még díszíti is!
(több kép a képtáramban)
Colette ezúton is szeretném megköszönni ezt a jó kis játékot! Öröm volt részt venni benne!

7 megjegyzés:

  1. Tyű, de különleges! És mekkora lett? Mi fér el benne kb?

    VálaszTörlés
  2. Ne becsüld alá magad! Precízségért Neked sem kell a szomszédba menned!!! A táska nagyon klassz lett és persze erről sem hiányozhatnak a gyöngyök:-)

    VálaszTörlés
  3. Hát éppen akkora, hogy pont elfér benne a legszükségesebb: pénztárca(nekem az mega nagy van:) )mobil, pzs, napszemüvegtok(nagy), kulcsok(bazi sok!)és... hát ennyi, de még nem vettem használatba, de szombaton viszem a könyvtárba a talira :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszönöm a magasztos szavakat, hozzáteszem csendben, nem ezért csinálom, így most zavarba vagyok. A táska mese szép, egyszerű, de annál nagyszerűbb. Köszi, hogy beneveztél a játékba, szombaton remélem találkozunk 12-17 között.

    VálaszTörlés
  5. Julcsi: :)) Naná, hogy vannak gyöngyök!
    Colette!
    Mivel nem ismersz még személyesen, ezért el mondok magamról valamit: Ha írok vagy mondok valamit, akkor én azt tényleg komolyan úgy gondolom, ha valami nem tetszik akkor inkább hallgatok. De tényleg sokra tartalak és nagyon tetszik a munkásságod! Nem zavarba akarlak hozni, de hát ha egyszer így van!... :)
    Sajnos a várba nem tudok elmenni, csak a könyvtárba a topikos kiállításra. Oda is csak kis időre!

    VálaszTörlés
  6. Ercsi ez nagyon szép lett, és bizony te is nagyon precíz vagy, ezt tanusíthatom, a rekeszes tolltartódon láttam élőben. :)
    Majd személyesen többet, esetleg elhoznád délután, hogy "megnézhessem"

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails