2008. október 6., hétfő

Budafoltos közös varrás

Múlt hét szombat délelőttjét a Budafoltos lányok társaságában töltöttem Dorka lányommal.
Zuhogó esőben érkeztünk, de bent nagyon barátságos, kellemes hangulat fogadott, beregisztráltam és rögtön nagy kérdés elé állítottak... Mit szeretnék varrni, mert bizony 5 féle tűpárna megvarrásából választhattam, régi vágyamnak engedve egy ollótartós mellett döntöttem. A kis egység csomagban minden benne volt, szépen méretre vágva, csak varrnom kellett és hipp-hopp már lett is egy tartóm. Olyan hamar végeztem, hogy aztán elcsábultam a folyosóra, ahol már kirakodva várták a foltos lányokat többek közt: Műszörmeházas Kati, aPassziómeridás lányok, Kálló Szilvi a szépséges gombjaival és a Tűpárnás Editke. Na, azért most is sikerült vásárolnom, de azt majd később mutatom meg, hogy mit.
Később mondták, hogy lehet venni még tűpárna csomagokat, így elcsábultam még kettő szettre. A virágot még aznap este 80%-osra megvarrtam, másnap reggel 10-re pedig már három kész tűpárnával dicsekedhettem. Kérdezte is a Hugicám, minek nekem ennyi... Tulajdonképpen nem tudom..., de olyan szépek... Akár ajándékba, vagy egyszerűen csak dísznek is szépek, főleg a kisvirág. Az tetszik a legjobban. Az ollótartós meg a legpraktikusabb, a harmadik meg a legérdekesebb... Szóval, mindegyik különleges valamiben.
Amíg kint bóklásztam a folyosón pikk-pakk (Vagy csak nekem nem tűnt föl, hogy elrepült az idő?) lezajlott a tombola, ahol nyertem egy nagyon helyes tolltartót, akárki is csinálta, nagyon szépen köszönöm, vigyázni fogok rá!

Míg én a tűpárnámat varrogattam Dorkám a gyerekmegőrzőben ügyeskedett. Rögtön megérkezés után kapott egy kiscsibét ajándékba, aminek nagyon örült. Aztán ő is varrt egy kis segítséggel egy kalapos tűpárnát és mivel nagyon hamar kész lett, a Budafoltos lányok névkitűzőjének mintájára varrt egy szív alakú kitűzőt is! Irtó nagy becsben tartja őket, csak óvatosan lehet kézbe venni másnak és vigyázni kell rá nagyon!

A közös varrást még egy kis kiállítással is megspékelték a vendéglátók, erről képeket Bubsza képtárában láthattok.
Még egyszer köszönöm ezt a kellemes délelőttöt Budafoltos lányok!

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ilyen jól sikerült!!! Nagyon klasszakat varrtatok:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek a tűpárnák is, de amit a kislányod varrt, az szenzációs! Nemcsak egy belevaló kis csajszi, de ügyes is...

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails