2011. november 29., kedd

Kis-táska nagy kalandokhoz

Dorkám folyamatosan halad a nagylányosodás felé.
Rendjén is van ez, bár néha lassítanék a tempón. Most vagyunk abban a bizonyos " akkor most én kislány vagy nagylány vagyok, anya?"  korszakban. Egyik pillanatban kikéri magának, hogy megkérdezem mit vesz fel a suliba, másik pillanatban az ölembe akar kucorodni, ami miatt belőlem kiszorul az utolsó szusz is. (Erre mondják: édes teher?!) Ha esemény van a családban vagy a suliban szereti magát sminkelni, ő legszívesebben magára kenne mindent, ami itthon van, én kicsavarom a kezéből az intenzívebb színeket, maradjon csak a pasztell rózsaszínnél szemhéj púder esetében...Szerinte nem lehet itthonról még kutyát sétáltatni sem vinni akármiben, minimum a farmer, séró belőve. Ha megyünk valahova tuti 1/4 óra megy el a megfelelő táska megtalálásában, ami a szoba teljes felforgatásával jár...már nem merek belépni a szobájába. Hol visítva, vinnyogva röhög, rá fél perccel már sír...Szóval nő a lány, növöget.
A mostani nagy lépés, -mivel végre elkészült és normalizálódott a helyzet a Kökin,- busszal járhat a suliba. Ez mondjuk nekünk is nagy könnyebbség, kiszámoltam, hogy havi 24.000,- Forintunkba került Dorka suliba fuvarozása, ezt szorozzuk vissza 9 hónapra/év és minimum 6 évre. Komoly összeg jön ki, ugye?
Na szóval, suliba buszozás. Öltözés, hátára a nagy sulitáska, de hova tegye a bérletet, a mobilt, papírzsepit...stb? Vegyünk egy övtáskát, praktikus darab. Szuper is, de a kabátot ráhúzva, nagyon hülyén néz ki. Kis válltáska kell ennek a lánynak. De sürgősen. Ne legyen nagy, de férjen el benne az összes fontos kellék. Legyen mindennek meg a helye benne és természetesen a legfontosabb, legyen csajos és menjen a szokásos farmer nacihoz és lilás kabáthoz.
Ezt varrtam neki:
A méretei alapján kicsinek nevezhető: 18x18x5 cm, de tudása alapján megállja a helyét a nagyok közt. Van neki külső cippes hátsó zsebe, belső, jól megtervezett méretű zsebei, kulcsőre. Kívülre Dorka inda mintát kért és -esetünkben természetesnek mondható- némi csilivilit.
Hála az égnek megtudtam valósítani az összes elvárást kívül-belül, szerencsés vagyok,
átvette a tasit a megrendelőm és büszkén hordja, mint felnőtté válásához vezető út egyik jelképét! :)

10 megjegyzés:

  1. Édescsillag:) Tény,hogy a Határtalanulon alig ismertem meg!

    VálaszTörlés
  2. :-))
    Anya ! Ne csüggedj, ez még csak a kezdet !
    A táska szép !

    VálaszTörlés
  3. Akkor ez nálam duplán lesz igaz? CSak persze két formában :)))))

    Nagyon szép lett a táska!
    Puszi Dorkának!

    VálaszTörlés
  4. Minden sorodat értem, érzem... :o)) Hasonló cipellőben járunk! Csak sok türelmet kívánhatok neked, mert szeretgetni kell őket a legnehezebb pillanatokban is! :o)
    A táska csuda jó lett! Még én is elfogadnám!

    VálaszTörlés
  5. Csuda klassz kis táska, nem csodálom, hogy átment a meón. :)

    VálaszTörlés
  6. Köszi, csajok! Dorkának átadtam az üziket!!! :))

    VálaszTörlés
  7. :-)
    a táska szép, az írás pedig nagyon jó :D
    (ha nagyon kiakadsz, gondolj arra, hogy ő ezt sokkal nehezebben éli meg :-))

    VálaszTörlés
  8. Nagyon mutatós darab lett!
    Azért legnehezebb egy kamasznak megfelelni! :-)) De sikerült! :-))

    VálaszTörlés
  9. Szia Erika!
    Nagyon szép a táska,és nem csodálom,hogy átment a vizsgán "kicsinagy"lánynnál:)))
    Tetszik a blogod,és a bejegyzéseid.Követlek:)))
    További szép alkotásokat!
    Üdv.Meli(az andeviből)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails