Kirándulás a fonyódi kilátóba

Múlt héten egyik nap véletlen sütött nap, a Balaton vize azonban még inni is elég hidegre lehűlt, így elmentünk kirándulni Fonyódra. Van ott egy kilátó, ahonnan - mondják - nagyon szép kilátás nyílik körbe-körbe. Mint minden kilátó ez is egy domb tetején van. Egy darabig fel lehet menni kocsival, de az utolsó, legmeredekebb szakaszt már csakis gyalog lehet megtenni. Ezzel nincs is semmi baj, csak épp vízhajtás előtt ez nem a legkellemesebb emelkedő, pontosabban ilyenkor egy nagyon pontos vízmérték van belém építve és Darth Vader hanggal rögtön jelzi, ha egy fokkal is eltér a talaj a lábam alatt a tökéletesen síktól. Na, mindegy... szép lassan felcaflattunk Dorkámmal (Janim kacagva vette az akadályt, edzett izomzata van az én drágámnak!).

 Fél úton felfelé volt egy kellemes kis pad szuszogás céljából

Kilihegtük magunkat a kilátó lábánál, megváltottuk a jegyünket, elindultunk felfelé a lépcsőn (8.-on lakunk, néha-néha rossz a lift, így lépcsőzésben van némi gyakorlatom), baktattam, baktattam felfelé, aztán egyszer csak beütött a ménkű... elkövettem azt a hibát, hogy előre néztem. A képeken is lehet látni, a lépcső fokai közt rés van, teret engedve mélység látványának. Kész voltam. Földbe, vasba gyökerezett a lábam, meg sem tudtam mozdulni. A korlátra csavarodva kértem elnézést a többi látogatótól, hogy bizony engem most ki kell kerüljenek, mert én innen egy tapodtat se... Nem azzal a látvánnyal volt baj, amit a korlát felett láttam, hanem amit a lépcsőfokok közt. 10 percig relaxáltam, - a családom már körbe-körbe járt fent, lassan megtanulták a Balaton környéki domborzatot, úgy tűnt sose akarnak lejönni...- megelégelve bénaságom, csiga lassúsággal, erősen koncentrálva elindultam lefelé. Ahol dekkoltam, az pont ott volt, ahol Dorkámat, lefényképeztem miközben lefelé jött.

Kb. 2 emelet magasság, nekem, 8. emeletinek, ez meg se kéne kottyanjon, de mégis. :((

Látható, hogy már "csak" egy kanyar volt a tetőig, de számomra lehetetlen küldetésnek bizonyult. Mikor leértem és rendeződtek a végtagjaim, a szívverésem is megközelítette a normálist, láttam lefelé araszolni a lányom, rá nem sokkal jött az apája is, neki indultunk a lejtőnek. Dorka lába úgy remegett, hogy többször meg kellett álljunk. Nem bírja Dorka sem az erős lejtőt, végül apja megelégelte lánya rezgését, hátára kapta kicsi lányát és leballagott vele. Azt hiszem ez a fél perc volt Dorkának a nap fénypontja.