2010. január 1., péntek

Na, akkor kezdjük...

Itt 2010-es év.
 (Szerintem tök jól hangzik)
Mindenkinek nagyon boldog új esztendőt kívánok!
 SMS gyöngyszem:
"Kívánom, hogy az új évben 
naponta molesztáljon a szerencse,
az egészség vegyen üldözőbe,
menjen az agyadra a gazdagság,
s nyugton ne hagyjon a boldogság!"

Ez az év, a Tigris éve lesz:
"A hatalmas, büszke és gyors Tigris tiszteletet ébreszt, de félelmet is kelt. Jelenlétét senki sem hagyhatja figyelmen kívül." A Tigris éve drámai fordulatokat hoz, az események váratlan hirtelenséggel követik egymást, s hatásuk gyakran igen mélyreható lesz. A Tigris évét mindig merészség és csillogás jellemzi. Egyértelműen tevékeny időszak áll előttünk. A változások, ugyanakkor a nagy lehetőségek ideje következik. Ami az egyéni sorsokat illeti, lesznek, akik képesek megragadni a pillanatot, míg másokat kellemetlenül érint majd a dolgok alakulása. A Tigris éve azonban mindannyiunk számára esélyt teremt, és jelentős fordulatot hoz azoknak, akik készen állnak, hogy a legtöbbet hozzák ki belőle. Legyünk tehát aktívak és főleg éberek, hogy egyéni tehetségünket kibontakoztatva, megragadhassuk a kínálkozó lehetőségeket. Hiszen minden gond és nehézség ellenére, az év rengeteg lehetőséget tartogat számunkra."
Szerintem nem hangzik rosszul, tartsuk nyitva a szemünket és szívünket, most igaz csak igazán, hogy ne várjuk tátott szájjal a sült galambot!
Némi közérdekű információ:
Munkaszüneti napok 2010-ben:
  • 2010. január 1. - péntek
  • 2010. március 15. - hétfő (3 napos ünnep lesz!)
  • 2010. április 5. - Húsvét hétfő
  • 2010. május 1. - szombat
  • 2010. május 24. - Pünkösd hétfő
  • 2010. augusztus 20. - péntek (3 napos ünnep lesz!)
  • 2010. október 23. - szombat
  • 2010. november 1. - hétfő (3 napos ünnep lesz!)
  • 2010. december 24. - péntek
  • 2010. december 25-26. - szombat, vasárnap
Próbáltam összeszedni 2009-ben miket alkottam, ez a mérleg kerekedett:
mondhatom, hogy "ezer" apróság éve volt (kivéve 3-4 nagyobb dolog)


Családunk szűkebb körben bővült 2 fővel, januárban Lüszi cica költözött hozzánk és szeptemberben Lulu kutya.
Dorkám sulit váltott februárban, sokkal jobb lett az új suli, de nagyon meg kell harcolnia itt is minden jó szóért, a 4. évet nagyon szép bizonyítvánnyal zárta, az ötödik osztály viszont döcögősen indult. Sokat betegeskedett (csupa felső légúti betegség). Nyáron büszke tulajdonosa lett egy klassz varrógépnek és rögtön meg is mutatkozott ügyessége a varrás terén.
Janikám vállalkozása nagyon megérezte a gazdasági válságot. Az embereknek kevesebb pénzük lett. Ha csináltatni akarnak valamilyen épületgépészeti munkát (víz-gáz-fűtés-klíma) bekérnek több árajánlatot, ez idáig rendben is, sőt..., de sok lett a zsivány "vállalkozó", aki csak a mának él, a vállalkozását nem hosszú távra tervezi. Ez abban mutatkozik meg, hogy nem gond neki a hazugság, a megrendelő átverése. Természetesen igen alacsony árajánlattal alá megy a tisztességes vállalkozónak, a megrendelő érthető módon a kisebb árajánlatot választja, aztán meg fogja a fejét, hogy mibe vágott, amikor a "mester" időközben fejét ingatva, erejét fitogtatva árat emel, silányabb anyaggal dolgozik és szarul(!), ... A megrendelő kétségbe esve hívja az uramat, hogy segítsen. A férjem megy, segít, de ezen a bolton már csak a csibész nem veszt...
A férjem idén lesz 16 éve vállalkozó, mindig tisztességesen működött, nem egy évre tervez és nem kényszervállalkozó.  Hirdetni is csak 1 éve kezdtük a vállalkozást, addig csak ajánlások alapján keresték meg. Ha jól belegondolok az a legjobb, hisz ezek a munkák általában nem kis beruházások, nem mindegy, hogy garancia van-e a munkára és egyáltalán milyen hangulatú egy-egy ilyen felújítás vagy építkezés. A férjem által adott árajánlatot kőbe lehet vésni, az a munka végén is annyi lesz, ha csak nem változik a megrendelő kérése...
Na, ez jól kibukott belőlem! Csak hát, mi ezzel szembesülünk nap, mint nap. És már nagyon kikívánkozott...bocsi.
Én..., hát az év második fele nagyon kettős volt. Érzelmileg elég megviselt voltam. Viszont a családunkba érkezett ez a drága kis lény, Luluka. Sajnos, őkelme elég beteges még, remélem kinövi majd, de rengeteg szeretetet ad, sokszor nevetett meg bennünket. Az első egy hónap elég nehéz volt vele, de most már csak a betegségei okoznak szomorúságot és aggódok érte folyamatosan.
Idén töltöttem be a 40. évet. Nem is tudom mit érezzek ezzel kapcsolatban. Ha arra gondolok, hogy már minden valószínűség szerint túl vagyok életem felén, akkor nem esik jól. Ha arra gondolok, hogy van egy szép, egészséges lányom és egy szerető férjem, van lakásunk, van mit ennünk, élnek és jól vannak a körülményekhez képest a Szüleink, van két testvérem, akkor nem igazán lehet okom panaszra. Azt hiszem, inkább erre koncentrálok és akkor mindjárt minden helyére kerül! Nem?

6 megjegyzés:

  1. Tetszik az sms gyöngyszem- kívánom én is neked, az új esztendőre! :)
    Lelki mélypontok mindenkinél vannak- főleg 40 táján... meg alkat kérdése is- remélem, jóra fordulnak a dolgok. :)
    ha maguktól nem is, akkor besegítünk. :)

    VálaszTörlés
  2. A gondokat mindenki érzi a saját bőrén sajnos.
    Azt meg tudomásul kell venni hogy az idő feltartózhatatlan........
    A repertoárod gazdag.
    Csak csendesen mondom én tigris vagyok ( vicsorgó smájli ):))))

    VálaszTörlés
  3. Drága Nővérkém!
    Légy büszke a 40 évedre. Ez érlelt kedves, megértő, jókedvű , azért néha bánatos emberré, erre büszkék lehetünk, mert elmondhatjuk, mi legalább érzünk. Ha magadba nézel és összehasonlítod a 20 évvel ezelőtti fruskát a mostani nővel, megérted, jobb így, hogy telik az idő. És a család..., nos az a legnagyobb kincs! Van mire büszkének lenned!

    VálaszTörlés
  4. Békés, boldog új évet Neked és a családodnak!!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is az utolsó bekezdésre koncentrálj és akkor minden a "helyére" kerül! :D

    Sok szépet alkottál az óévben, jó így együtt látni őket..

    Sajnos -szerintem- még az ezév sem lesz könnyebb, de én most jól megjegyzem, hogy a párod mivel foglalkozik ... ha szükség lenne rá! 33 pontosan 33,5 éve épült a házunk, állandóan rettegek, hogy beüt valami krahh!

    A korral kapcsolatban csak annyit: "hogy mindenki annyi éves ahánynak érzi magát"...ez az én "viszonyom" a korhoz ... egyébként engem az első trauma akkor ért amikor az ikrek 18 évesek lettek!!...no azt igencsak zokon vettem!! hisz nem vagyok én még ilyen öreg??!! s mily igaz volt is, hol is voltam én még akkor a a 40-től??!!! :P:D

    VálaszTörlés
  6. Ercsikém!
    Szép ez az évvégi-éveleji zárszámadás.
    Sok-sok minden történt Veletek és mindennek megvan a maga jó oldala.
    Minden történés előre visz...
    Ó azok a gyönyörű 40-s évek.
    Majd visszafelé nézve meglátod milyen szépek tudnak lenni.Ekkorra már a nő igazi NŐ lesz.Tudja mit akar
    és még talán azt is,hogy hogyan.
    Élvezd ki amit ad!
    Sok sikert!!!!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails