2010. január 6., szerda

Dorka Karácsonyi húzogatósáról még egyszer

Már írtam erről az ajándékozós játékról. Dorkámnak kissé megkésve, de tegnap végre megérkezett az ajándéka.
Megérkezett? Nem jól mondtam. Érte mentem. Mivel Maminka december 22.-én adta postára és még a két ünnep közt sem érkezett meg a csomagja Dorkának, ezért Maminkától elkértem az ajánlott szelvény rag.számát, tegnap pedig bementem a postára érdeklődni ez alapján a szám alapján. Ott magától értetődő módon közölték velem: már december 28.-a óta ott van náluk a csomag... már majdnem visszaküldték.
Remek! Postának ismét egy vállveregetés! Ez -az utóbbi 1 hónapban- már másodszor fordul elő. Még hozzá az, hogy nem hagynak értesítést csomagunk érkezéséről. Nem beszélve róla, hogy volt már arra is precedens, hogy egész nap itthon voltam, mégis csak egy értesítő landolt a postaládánkban ajánlott levél érkezéséről. Jó lenne tudni mire fizet a feladó annyi pénzt a kézbesítésben reménykedve. Elsőbbségi? Elvileg már másnap kézbesíteni kellene, ezért fizetünk több pénzt! Nem?! Ehhez képest hol, kinél reklamálhatjuk meg, hogy az előre kifizetett szolgáltatást nem teljesítették?
Minden esetre, habár nagyon nem stílusom a panasz tétel, de tegnap éltem panasz tételi jogommal. Kíváncsi vagyok mire megyek vele...
Na, de félre bosszúság...
Dorkámnak ajándékozós párja Maminka lett Ahama játékában. Sajnos Maminka decemberben lebetegedett, számítógépe is tönkre ment, így többszörösen nehezítve, az utolsó pillanatban tudta postázni ajándékát, de mint tudjuk, az ajándék mindig jól jön.
A csomagban volt egy napraforgó, egy eperszem, egy mikulás csizma és egy gyöngyös kreatív készlet.
Maminka! Köszönjük még egyszer!
 
 De a nap -Dorka által nem várt- csúcs meglepetése egy másik csomag volt!
Történt, hogy Borcsamama olvasta a blogomat, benne a "Dorkám karácsonyi húzogatós"-a bejegyzésemet.
Borcsamama hatalmas nagymamai szívét nem hagyta nyugodni, hogy Dorkámnak nem érkezett meg a csomagja, írt nekem egy nagyon kedves e-mailt és kérte, adjam meg címünket.
Levelek jöttek-mentek, drága Borcsamama idejét, pénzét és mondhatom egészségét nem kímélve (Szegénykémnek teljesen begyulladt a szeme, de nem hagyta magát, mert mindenképp hétfőn postázni akarta a csomagját) készített Dorkámnak egy csodálatos, hatalmas ajándék csomagot.
Borcsamama kérte ne szóljak Dorkának erről a kis cselszövésünkről, hadd érje meglepetés!
Így történt, hogy Dorkámnak egyszerre két csomagja is érkezett! :))
Dorka mikor meglátta a szobába lépve a két csomagot, csak pislogott, nem is értette, de ragyogott a kis arca!
Először mutatnék egy kollázst csak a bontogatás pillanatairól, szerintem már az is megér egy misét. Két dologra hívnám fel a figyelmet:
  1. A csomagolás mennyisége és odafigyelős minőségére! :)
  2. Dorkám izgatott, egyre hevesebb bontogatására :))))

...és akkor most magáról a csomag tartalmáról egy kollázs, csak erős idegzetűeknek szabad megnézni, mert ennyi mindent egy csomagba még nem is láttam. Sárga faktorokat nyugodtan lehet elengedni az egekbe!! :)))

Leírom mennyi minden került ebbe a hatalmas dobozba:
  • A legelső, ami szinte könyörgött, hogy végre Dorka kezébe kerülhessen, az egy édi-médi hóember párna volt, 
  • aztán egy cuki rénszarvas, pont marokba illő méretű,
  • egy tűtartó, aki dinnyének álcázza magát,
  • egy "bugyi"-s neszeszer, ezt már régóta nézegettük mások blogjában! :)
  • egy narancs alapon lévő kis karácsonyi fahéjas csendélet,
  • 3 nagyon kedves, cicás és angyalkás mini blokk, amit Dorka majd fel tud használni valami varrományához, ettől is tiszta izgatott lett, "...most már nekem is van ilyenem!" :)
  • szalvéta télapó,
  • ezüst díszű angyalka,
  • tünci-bünci gomb csomag + télapó csipeszecske,
  • libácska,
  • házi készítésű szaloncukor, bonbon, és mint megtudtuk birsalmazselé formácskák, amik még kis csokiba is bele lettek mártva
  • és utoljára hagytam, de az egyik legfontosabb ajándék egy saját készítésű karácsonyi képeslap, amibe egy nagyon szívhez szóló levél volt belehajtva.
Az egész csomag egy nagyon szép karácsonyi ajándék tasakban került bele a külső dobozba.
Szóval, ennél szebb és nagyobb meglepetést, drága Borcsamama, nem is szerezhettél volna, visszaadtad a hitét a lányomnak, aki pedig már azt mondta, hogy idén nem akar részt venni ebben játékban.
(Az Ő ajándékozottja a mai napig nem jelzett vissza, megkapta-nem kapta, örült-nem örült, ki tudja?!
De már megbeszéltem Dorkával, ne fájdítsa a szívét...!)
Borcsamama! 
Mivel nem tudom kifejezni mindazt, amit érzünk irántad, így csak ennyit írok:
Nagyon köszönjük!!!!!!!!

9 megjegyzés:

  1. mégis vannak tünerek :-))) itt élnek köztünk csak észre kell öket venni :-)))))

    VálaszTörlés
  2. Drága jó Borcsamama! Most sem hazdtolta meg magát:) Imádom!
    (Nekem is csupa könny a szemem, hát még nektek!:D)
    Bugyis neszeszert én is kaptam tőle Karcagon, személyre szólót, hiszen ksi rózsás anyagból készült:)

    VálaszTörlés
  3. Nahát-nahát!
    Mégiscsak szép az ÉLET!Bizalmat kell adni és jót kap érte az unokám vissza.Ismeretlenül is gratulálok jó érzékéhez a Borcsamamának.
    A posta meg mint tudjuk állam az államban-és úgy is viselkedik.

    VálaszTörlés
  4. Borcsamama, ez nagyon-nagyon kedves volt Tőled :)

    VálaszTörlés
  5. Borcsamama egy szívjóság Tündér! Ennyi mindent készített! Olyan jó látni Dorka örömét.... :o))

    VálaszTörlés
  6. Boldog Új Évet nektek !!!
    Jó nézni Dorka csomagbontogatást és Dorka örömét! Borcsa mama tényleg egy tündér !!

    VálaszTörlés
  7. Le a kalappal Borcsamama előtt !

    VálaszTörlés
  8. Nekem is az jutott eszembe, amit Mmama írt.

    Jó, hogy nem maradt ajándék nélkül Dorka!:)

    VálaszTörlés
  9. Örülök,hogy végre Dorka boldog lehet az ajándékokkal.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails