2009. december 26., szombat

Dorkám karácsonyi húzogatósa

Annak idején írtam, hogy majdnem az utolsó percben léptünk be Ahama vezénylete alatt futó Karácsonyi húzogatós, ajándékozós játékába.
A hosszas gondolkodás annak volt köszönhető, mert Dorkám is szeretett volna benevezni erre a játékra. Tavaly már sikeresen részt vettem benne és Dorka is szeretett volna adni és hát kapni is így ismeretlenül egy kis ajándékot. Én viszont féltem, nehogy csalódás érje, de aztán úgy gondoltam, hogy vágjunk mégis bele, hisz viszonylag zárt körben zajlik ez a játék, biztos minden rendben lesz...
Dorkám egy másik kislányt kapott -a sors és Ahama keze által-, aki ráadásul még nagyjából vele egykorú is... tökéletes pár, gondoltam!
Sokat agyaltunk minek is örülhetne Viktória. Mint nagy nehezen megtudtuk a kislány szeret főzni, ezért Dorka azt gondolta, hogy adjunk neki egy szép kis füzetet, ahova Viki beírhatja a kis receptjeit vagy épp arra használhatja, amire csak akarja. A papír boltban hosszasan keresgélte a megfelelő füzetet. Arra Dorkám sk. varrta a borítót, papírra varrásos technikával és még fehér gyöngyökkel is díszítettük, mintha csak havazna a képen... Aztán, hogy ne legyen üres a füzet még fűzött egy könyvjelzőt is, amit, ha akar, karláncnak is hordhat. Került még a csomagba a csokikon kívül egy extra nagy gémkapocs is cuki szívecskével és egy szép kis tollas-toll.


A csomagot december 14.-én postáztuk, amikor az én ajándékozottamnak is (Ő 2 nap múlva meg is kapta...), létezik, hogy Viktória még nem kapta meg? Ha igen, akkor miért nem jelzik esetleg Ahamának, vagy ha megkapták, akkor miért nem szólnak vissza? Hisz  tudjuk ajándékozni többek közt azért szeretünk, mert jó látni, tudni, ha örülnek az ajándékunknak. Kicsit,...nem, nem is kicsit elszomorít ez az egész.

...és akkor azt még nem is mondtam, hogy pont Dorkám ajándéka nem érkezett meg az Ő angyalkájától!!!!!
Ahamánál érdeklődtem, de Ő sem tud semmit. Ááááá, nem értem ezt az angyalkát, pont egy gyerektől késik????? El tudja képzelni, hogy a gyerek napjában háromszor megy megnézni a postaládát, hátha benne van az értesítő, esetleg a csomagocskája, aztán mindig leforrázva látja, hogy üres a postaláda és azt is látja a blogokban, hogy mindenki megkapja az ajándékát, csak Ő nem...? Én láttam! Dorka napról-napra csalódottabb volt. Nézett rám és várta, hogy én majd megmondom az okot, de nem tudtam.
Sok mindent meg tudok érteni. Azt is, ha valaki nem tudja időben postázni az ajándékát, akármilyen oknál fogva, de akkor miért nem szól, hogy bocsi, kések, de nem vagy elfelejtve!?
Na, most ez a bejegyzés nem volt rózsaszín... :((

16 megjegyzés:

  1. :(

    Tudjátok a kislány e-mail címét? Esteleg rákérdezhetnétek, szerintem ennyi idő után teljesen jogos érdeklődni.

    Nagyon bízom benne, hogy Dorka csak a posta kreténsége miatt nem kapta még meg az ajándékát!!! Különben nagyon kiábrándító és elszomorító lenne ez az egész.

    VálaszTörlés
  2. A kutyafáját (cenzúrázott gondolatok...:) Pedig bíztam benne, hogy a poszt második fele rózsaszín lesz, de... így kétszeresen is: :((

    Mindenesetre remélem, hogy hamarosan jössz egy pozitívabb ápdéttel, amiben mind a két szál kiegyenesedik!

    Dorkának meg... Jajjh, hát ez lehet a legnehezebb:((

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem tényleg elvárható, hogy választ kapjatok erre a kérdésre:
    Nem hiszem, hogy akkora gond egy pötty kis bejegyzést írni! Amennyiben meg nem kapott valamiért ajándékot, akkor ő is nyugodtan kérdezhetne a szervezőtől, akkor már ki is derült volna, ha a posta nem kézbesített volna!
    Remélhetőleg hamar ajándék lesz belőle:-)))

    VálaszTörlés
  4. Még mindig semmi? Ez elszomorító... :(((

    VálaszTörlés
  5. Szemétség!!!! Remélem az aki igy bánik a párjával most játszhatott utoljára! Nekem ide németországba 4 nap alatt jött meg a huzogatos ajándékom, egy másiknak 6 nap kellett, ezért nem hiszem hogy a postán mulna. Arrol nem beszélve hogy én minden nap belestem a párom blogjába és ha nem jelezte volna hogy megjött (ami szerintem magátol értetödö, megkaptam és köszi) bizony megkérdeztem volna töle.....
    Szomoru, hogy ilyen emeberek is közénk keverednek, és még szomorubb, hogy pont szegény Dorka kapta ki......

    VálaszTörlés
  6. Ó,ó,ó,ó! Szegény, drága lányka!
    A többiek már leírták!
    Remélem, minden jóra fordul és csak a figyelmetlenség az oka. Vagy a posta "fantasztikus múködése".

    VálaszTörlés
  7. Köszönjük az együttérzést!!!! Annyira nem szeretek konfrontálódni, hogy még ezen a bejegyzésen is több napig gondolkodtam... Ha nem Dorkáról lenne szó, akkor még biztos nem írtam volna, nem, mintha nem bántott volna magam miatt is... Nagyon remélem, hogy nem bántottam meg senkit és nem a jó szándék hiányzik Dorka párjaiból!
    Viki! Nem tudok se e-mail címet sem blog címet, így érdeklődni se tudok. :(

    VálaszTörlés
  8. Nagyon sajnálom ami Veletek történt.Pont Veletek.Ti ezt nem érdemlitek.Bár szerintem senki sem.
    Én nem csomagoltam ki az ajándékot szent estig és mégis ahogy megérkezett küldtem egy köszönő mélt.
    Remélem hamarosan rendeződnek a dolgok

    VálaszTörlés
  9. "Üdv a clubban" szegény Dorkának.Én is egy kicsit rosszul jártam a SWAP 3 körében. Az ajándékozottamnak Chilébe küldtem a csomagot, és rendre megis érkezett, csak erről Ő elfejtett értesítést küldeni a szervezőnek,és a blogjába sem tette ki ,hogy mit kapott.Lehet hogy nem tetszett neki, amit kapott??Szerintem akkor is illik egy emailt dobni, magunktól, nem úgy ,hogy a szervező rászól az ajándékozottra,hogy írjon legalább egy pár sort, amit aztán megis tett az illető.
    És még a pont az I-re , hogy én viszont a postásholló jóvoltából nem kaptam meg a csomagocskám, pedig az angyalkám időben postázta.
    Bízom benne ,hogy rendeződnek a dolgok :)))

    VálaszTörlés
  10. Kedves Bruercsi!
    A csomagot én adtam fel, vállalom a nyilvánosság előtt is. De csak 22-én tudtam feladni. Az ok ( és nem magyarázkodni akarok,de ez esetben magyarázattal tartozom)
    Szóval karácson előtt -dec elején beleestem a H1N1-vírusos betegségbe. Ágynak dőltem de szó szerint. minden erőm elfogyott. Állítólag ez egy enyhébb lefolyása volt a H1N1- nek(ha ez az enyhébb...), de rettenetesen megviselt....(és még most sem vagyok jól)
    Ráadásul a gépünk tápegysége is elszált,( machintos gép és tápegységet csak amerikából lehet hozatni hozzá) Más netezési lehetőségem pedig sajnos nincs.
    Ahama igazolhatja, hogy próbáltam a lányom segítségével újból megszerezni Dórika címét, mivel az összes levelezésem is elszált.( a cím pedig a gépen volt) És mivel lábra sem tudtam állni, minden csúszott.
    Nagyon nagy elnézéseket kérek, de legkorábban 22-én tudtam (a cím hiánya miatt is) postára adni a csomagot, ahol elsőbséggel és a leggyorsabb lehetőséget választva -100%-ra ígérte a postás hölgy, hogy másnap biztosan kiviszik a csomagot!!
    Nem gondoltam, hogy így járok. De remélem mire ez a levél megérkezik, addigra már Dórika is élvezheti az ajándékot.Nem direkt történt így...

    VálaszTörlés
  11. És még valami: az én csomagom -ról az éstesítést 24-én kaptam meg. De a postánk addigra már bezárt.Így én is csak holnap tudok elmenni érte...

    VálaszTörlés
  12. Maminka!
    Itt is szeretném megköszönni, hogy írtál, Dorkát megnyugtatom, nem felejtkeztek meg róla...
    Rögtön írok, mihelyst megérkezik a csomagja! Remélem hamarost régi erődben leszel, az új évbe jó egészséggel mész!

    VálaszTörlés
  13. Én már itt közben olvastam, hogy azért a játéknak még is csak öröm lesz a vége!! Ez fontos, hogy legyen kedve a következőre is benevezni...
    hisz a fiatalságé a jövő!!
    Bízom benne, hogy hamarosan Vikitől is érkezik majd egy köszönő levél! Szívből kívánom, hogy így legyen!!

    VálaszTörlés
  14. Ó, Ó :(...remélem már megérkezett a várva várt csomag!!...az enyémet is 22-én adták fel elsőbbségivel s szerencsémre megérkezett az utolsó pillanatban!

    Nagyon szép ajándékot készítettél Dorka, biztos tetszett Vikinek! s talán majd válasz is lesz idővel!

    VálaszTörlés
  15. Dorkának és egész családjának kívánok sokkal szebb és jobb új évet!
    Maca

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails