2009. június 20., szombat

Dorkám mérlege

Tegnap volt Dorka évzárója.
Nagyon meleg volt, a suli udvarán volt a rendezvény, állni kellett végig, többen rosszul lettek, de mégis megható volt az iskola vezetésének figyelmessége, ahogy díjazta a gyerekek és szülők teljesítményeit.
Sok-sok kupát, ajándékot kiosztottak mindenféle címszó alatt. Volt aranytoll díj, amikre a gyerekek a legszebb füzeteikkel nevezhettek elsőtől negyedikig, külön a fiúk és külön a lányok.
Legjobb sportoló, legjobb tanuló, tavalyi bizonyítványához képest legtöbbet javító diák (Itt második helyezett lett a keresztfiam, Ádám!!!), legjobb osztály, osztályáért legtöbbet tevő diák...stb.
Ezek után jött a köszönet nyilvánítás a szülőknek a legkülönbözőbb okok miatt... Nagyon tetszett, hogy ennyire figyelnek itt az emberekre mindenféle szempontból, ritka kincs ez manapság.
Aztán mindenki felvonult a saját tantermébe.
Ott osztották ki a bizonyítványokat. Ennek a módja is újdonság erejével hatott rám. Anikónak (ofőnek) mindenkihez volt egy-két személyre szabott kedves mondata. Ajándékba készített minden gyereknek egy-egy CD-t, amire az Ő általa az osztályról készített rengeteg fényképet írta ki.
Az osztály átlaga 4,58 lett (ha jól emlékszek). Nem volt se bukás, se kettes osztályzat senkinek sem!
Dorkám bizonyítványa nagyon jó lett, az átlaga felül múlta az osztályét, mivel 4,8 lett! Az elmúlt 4 év legszebb bizijét kapta kézhez.
Nagyon büszkék vagyunk rá!

Dorkának nehéz tanév áll a háta mögött, nagyon sokat tett le az asztalra.
Nem fontossági sorrendben, de a legfontosabbak:
  • sulit váltott, és keresgéli a helyét az új helyen,
  • lefogyott 9 kg-ot és tartja is már féléve,
  • javított a bizonyítványán, pedig az új suli magasabbra tette a mércét,
  • megvédte "kiemelt tehetségű" minősítését zongorából.
Ez a felsorolás csak a nagyobb dolgokra vonatkozott, ezenkívül még sok-sok kisebb eredménye, sikere volt.
Elnézést, ha valakit untattam az utóbbi bejegyzéseimmel, de ezek számomra és a családom számára fontos dolgok és szerettem volna az internetes naplómban megörökíteni őket.

14 megjegyzés:

  1. Gratulálok Dorkának a szép sikerekhez! Dehogy untattál, a család, a gyerek Nekem is fontosabb bárminél. :))

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok Dorkának a bizihez, és nektek a kislányhoz. Nagyon szép a varrógép is. Várom milyen szépeket fog alkotni vele:-)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok !!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ne viccelj! Örömmel olvastam(tuk) Dorka sikereit!!! Gratulálok neki a szuper biziért!

    Légy nagyon-nagyon büszke rá!

    VálaszTörlés
  5. Én is gratulálok, csodaszép eredmények ezek ilyen fiatalon!!!

    VálaszTörlés
  6. Én semmiképp sem untam, hiszen kedvelem Dorkát és örülök a sikereinek! Az hogy te örülsz neki és ezt mindenkivel tudatni akarod, számomra a legtermészetesebb dolog. Tegyél csak így bármikor!

    VálaszTörlés
  7. A gyerekek sikere sokkal fontosabb a mieinknél, nem? :)) És minden fórumon dicsérni kell őket!!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Dorka!
    Gratulálok az évzáró sikeres bizonyítványodhoz, és a sok mindenhez, amit ebben az évben elértél!
    Csak így tovább!
    Erika, számomra is nagy öröm az örömöd, és bármikor szívesen osztozom benne veled!

    VálaszTörlés
  9. Ez a gyerek ufó! Gyorsan meg kell ismételni.:) Javasolom, Kapjon mégegy varrógépet. :D Na de vicc nélkül, nem kis teljesítmény ebbe a teljesítményorientált világban.

    Kedves Dorka! Nagy-nagy gratuláció és kitartás a jövőben is. Ráadásul, még kézügyességed is van. :) Ez már a csúcsok csúcsa. :) Mi lesz majd ezután félek belegondolni.:)

    VálaszTörlés
  10. Én is nagyon örülök és gratulálok elsősorban Dorkának, de azt őt támogató és szerető családjának is! :)

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok Dorkának ezek nagyon szép eredmények!

    VálaszTörlés
  12. Hűha!!!!!!!
    Csodás bizonyítvány! Gratula a nagylánynak! :)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon nagy dolog, hogy új iskolában, magasabb követelmény mellett is sikerült ilyen eredményt elérnie, a tanulásban és a zongorában is! Ez csak biztos, szerető háttérrel megy. Gratulálok!Jó erről olvasni..:o)e

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails