2008. július 16., szerda

Hatások

Azon gondolkoztam, hogy milyen hatalmas hatása van az internetnek a mindennapjainkra, a gondolkodásunkra. Milyen hatalmas felelősség magunkkal szemben is és a gyerekeinkkel szemben is, hogy mit nézünk, mit engedünk nézni. Hiszen minden hatással van - jó vagy rossz, de hatással van - mindenkire, még, ha nem is vesszük észre rögtön.

Engem a patchwork először a Húgom egyik kolleganőjén keresztül érintett meg (Köszönöm, Karácsony Terike!), aztán az Indexes fórumok közt ráakadtam a foltvarrós topikra, ahol láttam milyen csodák születnek és mivel komoly táska és pénztárca függő vagyok, rögtön beindult a vezér hangyám. Befészkelte magát az agyam egy eldugott kis szegletébe és megkezdte áldásos akna munkáját.
Mikor január elején a Kálvin téren jártam megláttam a Mesebolt kirakatában a tanfolyami kiírást, rövid telefonos egyeztetés a párommal és belevágtam életem egyik legszebb tanulmányába. Lánykám majd minden alkalommal elkisért eddig, egyrészt a férjecském szombatonként is szinte mindig dolgozik, másrészt azt gondoltam, hogy jó az, ha így ismerkedik meg ezzel a szép hobbyval. Nem is hiába gondoltam így: már kívülről fújja: nagymama, a kunyhó, a bírósági lépcső stb. blokkok ismertetőit, a zsenília és a jojók mibenlétét.
Első, szívemhez nagyon közel álló tanuló darabom ez volt:

Aztán még jött sok másik, de az első igazán számomra komoly munkadarabom a férjemnek készült: válltáska hozzávaló pénztárcával (Na, ugye, hogy függő vagyok? :-) )

Szóval ők voltak az első teljesen önálló munkáim. Sokat számolgattam, tervezgettem és titokban varrtam meg, hogy meglepi legyen az én drágámnak. Nahát a titokban varrogatásról lehetne mesélni, de most nem akarok bele merülni, a lényeg, hogy ember még ilyen gyorsan nem pakolt el maga után, eltüntve a nyomokat is arra vonatkozólag, hogy 2 perccel ezelött itt még varróműhely volt... :) De azért az a szemem előtt van most is, hogy a férjem belép a lakásba és nem érti, hgoy az ő "kicsi" felesége miért áll lihegve a szoba közepén kipirult arccal. Hogy mit gondolhatott? Nem tudom, de bőszen tereltem a témát...

Visszatérve az internetre, most a lányok a fórumon a festéshez ültették el bennem a bogarat, de hagyom még hadd dolgozzon bennem. Nem szabad ilyen hamar két ilyen hobbyt bevállalni, mert annak valamelyik kárát látná...és mindkettő megérdemli a teljes odafordulást.
Most egy nagyon szép keresztszemesen dolgozok: Maria van Scharrenburg: Night

Ez egy 3 tagú sorozat utolsó darabja.



A "Day" című már készen, bekeretezve díszíti hálószobánkat, a "The Kiss" nevű is készen van, de majd a "Night"-tal együtt vonul el az üvegesünkhöz.



Ma délután újabb tudással fogok gazdagodni. Megyek a Mesébe 1 alkalmas szalaghímzés tanfolyamra, már nagyon várom!
Legyen Szép napod!

8 megjegyzés:

  1. Üdvözöllek a blogolók népes táborában :) örülök, hogy most már Neked is van.
    Pamina

    VálaszTörlés
  2. A két jelzett dolog összefügg egymással (a foltvarrás és festés), sőt, erősítik egymást, úgyhogy ne fogjad magad vissza! :-)

    VálaszTörlés
  3. Csodálatosak ezek a keresztszemes hímzések, megbámultuk rendesen itt a kolléganőmmel...

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm!
    Nekem a festés, maga a misztikumok csúcsa, mint az elektromosság :)
    Nem adom fel csak még gyúrok rá!

    VálaszTörlés
  5. Hihetetlen szépségesek a keresztszemeseid-is!!! Ha nem nagyítanám ki,azt hinném,hogy festmény...
    Most néztem végig újra a képtáradat.Nagyon precízen varrsz,ezt irigylem,mert nekem ezt még sokáig kell tanulnom-nem vagyok türelmes.
    Gondolom klassz volt a szalaghímzés!:)

    VálaszTörlés
  6. Pont a férjed táskáját nem tudom nagyítani,pedig megnéztem volna,milyen szerelvényeket raktál rá. Tudsz jó lelőhelyet ezekhez a fém kütyülhöz?

    VálaszTörlés
  7. Kedves Violini!
    Nekem sem engedi nagyítani, nem tudom miért pedig mindent ugyanúgy csináltam az összes képnél...
    Esetleg próbáld meg a képtáramban megnézni, ott biztos ki tudod nagyítani! :)
    Fém kütyüket én a hobbyboltokban veszem, de cipészkellékesnél is lehetnek, mások azt mondják!

    VálaszTörlés
  8. Tetszik a táska, és a pénztárca.
    Gyönyörűek a keresztszemesek! A "Night" nekem is megvan, de még csak álom, hogy egyszer kivarrom:-)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails