2009. november 10., kedd

Ha betegek a gyerekek és egyéb történéseink...

Photobucket
Már egy hete mindhárom apró-talpúm betegeskedik. A két lábú egyeske és a négylábúak.
Az egyeske kezdte a sort, Ő jóval hamarabb, még az őszi szünet elején, diagnózis: megfázott, therápia: orrcsepp, ACC, Bioparox.
Eltelt a szünet Dorka még mindig taknyos volt. Az iskola karácsonyi CD felvételre készülődött, 3 nap (péntek délután, szombat-vasárnap egész nap) non-stop CD felvétel a kitelepített stúdióban. Na, de Dorka hangja valamikor október végén elveszett és még nem találta meg, nem mellesleg a köhögés visszafojthatatlanul tört ki belőle, ami a CD-n nem hangzott volna túl jól. Így hiába 2 hónap gyakorlás, rengeteg próba, nem vehetett részt a felvételen.
Tegnap elmentünk fül-orr-gégére is magánszorgalomból, elküldték mellkas és arc röntgenre, hátha valami lerakodás okozza ezt az elnyújtott megfázást. De hála az égnek sehol semmi rendellenes nincs. Tehát  ismét megállapítást nyert, hogy Dorkám felsőléguti nyílásai túl szűkek, kicsik, ezért fokozottan hajlamos mindenféle felsőléguti megbetegedésre. Dorka mint mondott erre? "Pedig olyan nagy krumpli orrom van! Hogy lehet, hogy mégis kicsi?" :)

Lulukánknak és Lüszi cicának bélfertőzése lett. Lulun jobban kijött, levertebb volt, nem volt étvágya, pici gyomra úgy zuborgott, hogy, ha nekem így zuborog, akkor én rohanok a legkisebb helységbe,biztos, ami ziher alapon egy lavorral az ölemben üldögélni egy maratonit a nagy fehéren...
Vittem dokihoz Lulut, kapott 3 szurit is és az én kis hősöm meg se nyikkant, pedig a doki szerint az egyik csípett is. Másnap kontroll, akkor is kapott 2 szurit és méltón magához ismét csak nézett rám és tűrte sorsát. Na, azért a szuri után a nyakamba ugrott és rezgett, mint egy nyárfa levél...
Amikor első nap voltunk, akkor mondtam a dokinak, hogy Lüszi sincs a csúcson, neki is küldött gyógyszert. Szóval egy napom úgy telt, hogy Te ezt vedd be, Neked ezt nyomom le a torkodon, Neked meg amazt.
A négylábúak nem akartak enni, a kétlábú akart, de rossz volt hallgatni szörcsögését.
Szerettem volna eljutni a Határtalan kiállításra, de a körülmények megint közbe szóltak...

Múlt héten lelkileg is nehéz napok voltak, mert egy döntést kellett megszülnünk. Mégpedig Dorka zongora tanulásával kapcsolatban.
Az idei év elég nehezen indult, Dorkám ellenőrzője igen változatos képet mutat, hogy szépen fejezzem ki magam. Van benne mindenféle jegy. Tudom, hogy a változatosság gyönyörködtet, de ebben az esetben azért ez nem teljesen igaz!
Akinek van nagy gyereke az megerősítheti tapasztalatunkat: nehéz az ötödik osztály.
Sok tanár, sok elvárás, sok szóbeli házi és már ezek a tanárok nem rágnak mindent a szájukba, figyelni kell minden percben, Dorka ezt nem így gondolta... Eredmény két olyan dolgozat (töri, irodalom), amire tanult is, ki is kérdeztem, de a kis lüke rossz leckét jegyzett meg, erre a dolgozat írás közben döbbent rá. Az eredményt gondolhatjátok milyen lett.
Szó, mi szó, semmire sincs ideje magzatomnak. Igaz, Ő meg elveszik a sok tanulnivalóban, a végén ott tart, hogy semmivel sincs kész, ül a romjain a szobájában és sír... vagy nevet, mert, hogy serdülünk is, dübörögnek a hormonok, ritkán van közép hangulatban. A zongora tanulás is idén nagyon döcögve megyeget. Sose tud eléggé felkészülten érkezni az órára, Anikó néni ezért állandóan morog vele, Dorka egyre kevésbé lelkes és így nem jön belőle a muzsika, csak a gépzene, az meg Ő tőle kevés Anikó néninek.
Így elé álltunk csütörtökön és bejelentettük, hogy Dorka abbahagyja zeneiskolai tanulmányait, fogadunk mellé egy magán zongoratanárt, aki Dorka ütemében tovább tanítja, mert zongorázni nagyon szeret a kis bestia csak a tempót nem bírja most.
Anikó néni meghallotta tervünket, először elsápadt, aztán elvörösödött. Olyan hevesen reagált, hogy még engem is meglepett. Nem engedte, hogy Dorka abbahagyja a zongorázást, azt mondta 40 éves pályafutása alatt voltak gyerekek akik abbahagyták a tanulást, de azok nyögve, nehezen tanultak, nem folyt belőlük a zene. Dorka tehetséges, nagy kár lenne érte, inkább visszavesz Anikó néni a házi feladatok mennyiségéből (nem kell neki egyszerre állandóan 3 új darabbal birkóznia), ha nem tud itthon gyakorolni, akkor majd gyakorol vele az órán, de ne hagyja abba...
Anikó néni nem szokott dicsérni, most elmondta, hogy Dorka virtuóz kezű, jó kotta olvasó és fantasztikus előadó képességű gyerek. Az előadó képességét én is tudtam, láttam, de a virtuóz kéz nekem is meglepetés volt. Azt láttam, hogy nagyon gyorsan tud és szeret zongorázni, de azt hittem, hogy ezzel minden gyerek így van...
Szóval tovább zongorázik gyermekem és készül a decemberi meghallgatásra.

Tegnap varrogattam egy picit...tényleg picit... és kézzel...de olyan jól esett, úgy simogatta a lelkemet, mint már régen.
Közös varrásunk kis almás képét varrtam meg.
Macám!
Remélem tetszik! Írtad, hogy szeretnél látni megvarrt kis képet, hát most megmutatom az enyémet:


14 megjegyzés:

  1. Jajj, szegénykéim, akkor nem egyszerű napokat éltek meg mostanság. Dorka serdülését meg - bár el tudom képzelni, milyen nehéz lehet - szerintem meg kell próbálni természetesnek venni, mert különben titeket is magával ragad az állandó hangulatváltozás. Bár én nagyon csendes serdülő voltam, kisebb balhékkal, ez teljesen természetes, hogy az ember lyánya elkeseredik a legkisebb dolgon is... de nektek nem kell vele keseredni.

    Mindenesetre jobbulást kívánok mindenkinek, Dorkának pedig naaaaagy-nagy gratula a zongorás elismerésért!!!

    És még a kép is tetszik...:)

    VálaszTörlés
  2. Gyógyulást kívánok két lábúnak, négylábúnak egyaránt !

    VálaszTörlés
  3. Milőbbi gyógyulást kívánok mindenkinek!
    Hát igen, tudom nem egyszerű ilyen döntéseket meghozni, hogy a tanulás mellett mit csináljon még a gyermek. Mi ugyanígy voltunk pár éve a focival, végülis mi is úgy döntöttünk, hogy folytassa. Sajnos elég kevés ideje van a tanulásra, de rájöttem, ha nem focizik, akkor se lesznek jobbak a jegyei .

    VálaszTörlés
  4. Mielőbbi gyógyulást kívánok Nektek! Gratulálok a nagyon tehetséges Lánykádhoz! :o)

    VálaszTörlés
  5. Jobbulást kívánok a sok kis tbetegnek. :)Remélem meghallgattatásra talál a kívánságom. :)

    VálaszTörlés
  6. Mindig nagy figyelemmel olvasom Dorka nevelős élményeid, mert nekem is egy szem lányom van, úgyhogy előttünk jártok! A zongoratanárnő reagálása igen szimpatikus, ha tényleg be tudja tartani, hogy kevesebb legyen a követelnivaló.

    VálaszTörlés
  7. Hú, nem semmi, amiken most keresztül mentek! Előszöris jobbulást minden kicsinek!
    Az ötödik osztály... Én már csak tudom, milyen. Az enyémek ugyanezzel küzdenek. Én meg egy darabig folyton csak szidtam őket, hogy figyeljenek jobban, ez már nem az alsó... De be kell látni, nagyon le lettek terhelve hirtelen. Sajnálom őket, meg is értem. Persze néha szóvá teszem a jegyeket, de igyekszem most hanyagolni a témát, mert nem lustaságból rontanak. Én pedig nem szeretném, ha egy zsémbes, érzéketlen ofőjük lenne. Nehéz ügy.
    A zongorával kapcsolatban nagyon örülök a mostani helyzetnek! Anikó néni tényleg komolyan gondolja! kívánom, hogy minél előbb térjen vissza Dorka öröme! :)

    VálaszTörlés
  8. Hú, nem semmi, amiken most keresztül mentek! Előszöris jobbulást minden kicsinek!
    Az ötödik osztály... Én már csak tudom, milyen. Az enyémek ugyanezzel küzdenek. Én meg egy darabig folyton csak szidtam őket, hogy figyeljenek jobban, ez már nem az alsó... De be kell látni, nagyon le lettek terhelve hirtelen. Sajnálom őket, meg is értem. Persze néha szóvá teszem a jegyeket, de igyekszem most hanyagolni a témát, mert nem lustaságból rontanak. Én pedig nem szeretném, ha egy zsémbes, érzéketlen ofőjük lenne. Nehéz ügy.
    A zongorával kapcsolatban nagyon örülök a mostani helyzetnek! Anikó néni tényleg komolyan gondolja! kívánom, hogy minél előbb térjen vissza Dorka öröme! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon nehéz szívvel olvastam a sok megrázó dolgot, ami veletek történt.
    Szerintem Anikó néni elismerését át kell menteni az iskolai teljesítményre. Nem kell mindenből jónak lenni. Mi lett volna Szabó Magdából, ha leülnek vele matekozni egész délután és nem engedik olvasni és a barátnőivel találkozgatni, amíg jó jegyeket nem visz?!

    Az ötödik pedig azért nehéz, mert a negyedik nem annyira. Vagyis nagy a különbség a két évfolyam között.

    Az almás képért pedig köszi.

    VálaszTörlés
  10. Jaj, nagyon megértelek.
    Már előre fázom, amikor mi tartunk majd itt.
    Szerencsétek van Anikó nénivel.

    VálaszTörlés
  11. mikor olvastam, ugy drukkoltam, hogy a tanarnonek legyen esze:-) Ha egy gyerek feszult elethelyzetben van akkor a zene nagy segitseg tud lenni. Mit szamit, hogy par darbbal kevesebbet tanul meg 1-2 evig, ahhoz kepest, hogy amikor ez a hullam lemegy megint nagy energiaval tudja csinalni.

    VálaszTörlés
  12. Jobbulást az összes betegnek!
    Nagyon tetszik az almád, én is meg szeretném varrni :)

    VálaszTörlés
  13. Remélem, már jobban van minden kis beteged!
    Gratula a virtuóz kezű Lánykádhoz és -nak!:)

    VálaszTörlés
  14. Huh! Ez nagyon nehéz lehet. "Csak" így más esetén is felhúztam magam, pedig a saját bőrünkön még nem érezhetjük ezt. :( Annyira sajnálom lánykádat, és minden gyereket. Ez nem normális. Húhhhh...most tudnék háborogni, de inkább próbálom nem belelovalni magam.
    A zongora tanárnő hozzállása nagyon szép! Hasonlót akartam írni, mint Ida13. Nem lehet mindenből jó! Dönteni kell, hogy mi az, ami fontos számára. De ennyi megvárásnak nem is lehet megfelelni, mint amit manapság elvárnak tőlük. Az kellene tudatosítani benne, hogy ha megtett mindent, amire képes, az már elég. Sok sikert, és kitartást! Nagyon ügyesek vagytok!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails