2009. július 21., kedd

Apró dolgok teszik ki az életünket...

Történt 1-2 apró (szó szerint!) dolog velünk az utóbbi napokban és készítettünk 1-2 apró dolgot is...
Kezdem ott, hogy egy régebbi bejegyzésemben említett Kovács családnál jártunk vendégségben szombaton. Igaz, az időjárás, pontosabban a vihar majdnem betette a kaput ennek a várva várt programnak. 2 perc alatt úgy leszakadt az ég, hogy el sem akartam hinni, hogy ilyen létezik... Már készülődni akartunk, kinéztem az ablakon, láttam Budán bajban lehetnek az ott lakók, mert igen ronda képet mutatott az ég felettük, de felettünk még híre sem volt... elindultam, hogy lefürdök még indulás előtt, még félig sem vetkőztem le, amikor hallottam, hogy a házunkban valahol nagyon becsapott a huzat egy ajtót, de már a férjem és a lányom is elkezdett hűűű-házni. Na, kocogtam én is az ablakhoz, hát a 7 emelet magas fa a ház előtt úgy döntött, hogy Ő bizony most integetni kezd az égieknek, és hogy jól látszódjon, akkorákat lengett, hogy azt hittem tőből kidöl, de hála az égnek nem akácfa, így erős törzzsel és gyökérzettel rendelkezik. Na, ahogy jött, úgy távozott a vihar kb. 1/2 óra múlva, így mi is -kis késéssel- el tudtunk indulni. A GPS úgy elvitt minket (mint kiderült jó úton, de mi a legutóbb, kb. 5 éve nem ezen úton mentünk Maglódra) hogy már azt sem tudtam merre van az előre. Akinek van GPS, az hogy van vele, mindig hisz neki? Nekem néha nehezemre esik, természetem az örök kérdezősködés és kételkedés...
Megérkeztünk Kovácsékhoz, gyönyörű kerítés, kert és ház fogadott bennünket a ház úrával a kapuban...
Sok apró részlet és úgy általában az egész ház nagyon tetszett.
Van nekik 3 kutyusuk, 2 kanári madaruk és egy albínó siklójuk. Szép nagyra nőtt siklójuk. A terráriumon keresztül nagyon bátran beszélgettem a békésen alvó siklóval, erre Gy. előkapta őkelmét, hiába mondtam hagyjuk aludni, meg ne ébresszük fel, nehogy morcos legyen, nem hallgatott rám, ment előre Gy. keze és kikapta a siklót én meg azt sem tudtam, hogy merre meneküljek.
A bátyám nem egy rinyálos természetű, Ő bizony bevállalta a hüllőt... Jól áll neki? :)

Az én bátor, hős párom sem akart lemaradni és egy élete-egy halála, Ő is nyakába kapta a kis albínót, aki lelkesen végig sziszegte, nyalogatta a férjem nyakát, mellét, fülét... Rohantam a fényképezőért...



A lányom még látni sem akarta élőben a produkciót, azt mondta, neki bőven elég lesz a látvány fényképről is... :)
Vasárnap apró vendég érkezett hozzánk nyaralni. A Húgom elutazott, így állatkáit gondnokokra bízta, nekünk a kis hörcsög jutott.
Csuda helyes kiskrapek Hörike, Zsuzsi teljesen kézhez szoktatta. Lüszike kíváncsian szemléli az új jövevényt, bár legszívesebben közelebbről is megismerkedne vele...

Hímezgettem egy apró kis képet, csak úgy...

Dorka pedig megismerkedett a papírra varrás technikájával, szerintem tök jól megy neki, majd még készülni fog ebből a blokkból is valami...


9 megjegyzés:

  1. Sok minden történt Veletek.
    Nálam csak a meleg és szőrös jöhet számításba... :)) ezt jól megaszondtam ! Sikló ? neeem !!!!!!

    Ez a lány meg már megint ügyeskedik, az anyjával együtt.

    VálaszTörlés
  2. Ez az Mmama! Ami a szíveden, az a szádon! :)))) Csak szőrős és meleg????

    VálaszTörlés
  3. :o)))) Még most is kuncogok, drága Mmama! Annyira édes vagy! :o))

    Hát...a siklót én is kihagynám! A Hörikével jóban tudnánk lenni, hiszen nekünk is van itthon a két tollas mellett egy szőrös is. Ő picit nagyobb, csíkos tengerimalac és a Zokni névre hallgat!!!

    Az eprecske nagyon édes, Dorka pedig fantasztikusan ügyes! Én is tervezem egyszer a papírravarrást kipróbálni, de még csak a "fogadom az információkat" fázisnál járok! :o) Kíváncsian várom a végeredményt!

    Bocsi, hogy ilyen hosszú voltam! Puszi!!!

    VálaszTörlés
  4. Helyes kis állatkák... nekem mindegyik tetszik! :o))
    A papírravarrás engem is régóta izgat, de még nem mertem nekilátni... Neked van - ha jól látom - strapabíróbb sablonod a papírnál és ezt másolod át az épp felhasznált papírra??

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó, hogy lánykádat tanitod varrni és hamarosan látni fogjuk műveit is. Ha lesz gyerek pw. pályázat, feltétlen jelentkezzetek, biztos siker!

    VálaszTörlés
  6. Dorka megint nagyon jól választott! jó szeme van a színekhez! kíváncsi vagyok, mi készül! :)

    VálaszTörlés
  7. Ebből a vendégségből bizos elmenekültem volna. :) A hímzésed valami csodaszép és a lánykád meg egy profi foltvarró. :)Lassan laposkúszásban rakom ki a munkáimat mellette. :D

    VálaszTörlés
  8. Nézz be hozzám, és hozd Dorkát is! :)

    VálaszTörlés
  9. Pontosan az ilyen apró dolgok teszik széppé az életet! :)
    A hüllőt én is kihagynám ;)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél hozzám, hogy írsz nekem!! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails