2009. május 24., vasárnap

Újrahasznosítás

MEGVARRJUK, FOLTOZZUK, LEGYEN ÚJ ÉLETE,
ÍGY LESZ A RÉGIBŐL SZÉP ÚJ KELENGYE!

Colette új játékot talált ki, újrahasznosításra buzdítja a résztvevőket.
Sajnos én most nem tudtam új dolgokkal előállni, de alapból nagy híve vagyok az újrahasznosításnak. Egy pár régebbi munkámat mutatom most meg így összegyűjtve.
Az első képen az életem első patchwork-ös műve, amit az én drága férjemnek varrtam. Hála az égnek olyan hevesen dokumentáltam magam ezen munkám során, hogy megörökítettem a munka fontosabb fázisait, így az alapanyagokat. Végül a képen látható 3 ingből csak kettőnek volt szerencséje, hogy részt vehessen a nagy műben, a kockás és a világosabb zöld ing. Viszont a sötétebb zöld a pufi kosár tetején jelenik meg.
Ezt a pufi kosarat az egyik tanfolyamon készítettem:

Az első képen látható kockás ing még visszaköszön a keresztfiam mp4 tartójának bélésén is.
Ezen a kollázson sok képet szedtem össze, ezek majdnem mind egy farmer ingből és egy piros munkásingből vannak, a kép jobb felső sarkában látható táska pedig egy farmer nadrág szárából van. Ezeket sajna nem tudom mutatni, mert már apró fecnikben vannak.


2009. május 21., csütörtök

The night... újból

Előszedtem a félbe hagyott hímzésemet.
Már nagyon, de nagyon hiányzott. Nagyon jó patchwork-özni, de nem mindig lehet.
Nem tudom ki, hogy van vele,de én nagyon utálok ölbe tett kézzel létezni, valamit mindig babrálnom kell. Az esti mesénk (Barátok közt) közben is járni kell a kezemnek, akkor szoktam hímezni, meg úgy általában tv-zés közben. Na, meg a fő attrakcióm a Balaton parti hímzés.
Nagyon könnyen leégek, ezért viszonylag keveset szoktam a vízbe menni, meg hát a csomagokra is vigyázni kell a parton. Na, szóval ki kelek a habokból, mint egy molett hableány, igyekszek gyorsan magamra kapni valami szárazat, valamit, ami takarja "hab" testemet, felállítom tuti kényelmes székemet a parton, árnyékban... és jöhet a hímző keret és bökögetek, közben a lágy szél simogat, hallgatom a hullámok csobbanását, időnként előkapom a fényképezőt, megörökítem drágáim pancsolását, mert ők aztán, mint két kacsa ki sem jönnek a vízből, csak enni-inni, aztán futás vissza. Közben araszolok az árnyékkal, mert az nem törődik velem, és mindig arrébb megy... :)) 10 percenként jönnek az árusok, a párom a vízből kéz jelzésekkel morzézik, hogy vegyek egy fagyit vagy kürtös kalácsot, én megveszem, erre ők maguktól kijönnek, ecsetelik milyen isteni a víz, a homok, és miért nem jössz be? Én ezredszer elmondom, mert nem szeretnék leégni, hiába a naptej, nekem mit sem ér és egyébként nálam a leégés természetes velejárója a herpesz is baromi rossz dolog nagy melegben (nem mintha télen öröm mámor lenne). Na így eltelik a fél nap és indulni kell haza Pélre. Nagy nehezen kicibálom őket a vízből, törülközés, meg óóó, de kár, hogy már megyünk (jelzem 3 órája a vízben voltak, a bőrük mint az elefánt lógó, gyűrött, ráncos bőre) elvánszorgunk, mint egy málhás karaván a kocsiig, ami naná, hogy ekkora már a napon melegszik, beülünk, sistereg a bőrünk a forró üléstől, a gyerek sipítozik, mi idegesek leszünk, és mondjuk, hogy nyugi, mindjárt lehül egy picit a levegő csak induljunk már végre el. Haza érünk, kikecmergünk a kocsiból, és... mehetünk Anyucival főzni a magán szaunánkba, a konyhába. Az én drága párom egy üveg sörrel a kezében elmeséli Apucinak milyen szuper volt a Balcsi és így bukfenceztek, meg úgy halacskáztak, meg amúgy labdáztak, Apuci bólogat-bólogat, de mit neki a Balaton, ki nem jönne a partra. De mi menjünk csak, addig is elcsendesedik a ház és ki tudja pihenni a mi olaszos hangzavarunkat, de azért már jó, hogy haza érünk, mert a hírekre nagyon kíváncsi...
... Jó messzire elkanyarodtam a hímzéstől, de hát már nagyon várom a nyaralást Anyuciékkal.

2009. május 19., kedd

Tolltartók

...Az úgy volt, hogy varrtam a keresztfiamnak egy tolltartót húsvétra,
azt meglátta egyik tanító nénije és beleszeretett. Ádámka félre hajtott fejjel, nagy kerek szemekkel, rebegő pillákkal kérte, hogy varrjak az Ő kedvenc tanító nénijének, pontosabban a párjának, Jenőnek is egyet.
Így született ez a tolltartó. Izgulok egy kicsit, mert még sosem varrtam idegennek, főleg férfinek nem.

Az iskola most pénteken "Tombol az est!" tombola estet fog tartani, a bevétel az iskola alapítványába kerül, abból támogatják a nehezebb sorsú gyerekek erdei iskolai részvételét, és még sok egyéb dologban segítenek belőle. Úgy vettem észre, itt komolyan odafigyelnek így is a gyerekekre és családjukra. Szóval kérték, hogy ha tudunk vigyünk minél több tárgyat tombolába. Raktam össze ezt-azt és varrtam egy tolltartót is. Remélem kislány nyeri, mert nem sikerült túl uniszexre.

2009. május 17., vasárnap

Milyen vagyok?

Nem vettem részt Katafolt játékán, mivel tudásomat még közel sem gondoltam olyannak, hogy megbirkózzak egy ilyen összetett feladattal, másrészt úgy érzem nem is vagyok benn abban a belső körben, amiben ez a játék kialakult.
De -gondoltam- megmutatom, a minap kezembe akadt portrét, amit Dorkám rajzolt rólam még tavaly, egy foltvarrás tanfolyamon. Én kézzel varrtam ( biztos a kalapos Zsuzsit), teljesen elmélyülhettem és észre sem vettem, hogy Ő meg engem rajzol. A tanfolyam végén mutatta meg, teljesen meghatott!!
Egyrészt azért, mert ez az első arckép rajza (pláne A/4-es méretben!), másrészt, mert ha nem is teljesen, de nyomokban hasonlít rám. Például a fülbevalóm és az akkori frizurám tökéletes! :))
Hála az égnek a tokám méretét nem sikerült eltalálnia, viszont jóval nagyobb orr sikeredett. :)
...Összhatásilag valahogy mégis rendben van. Ha pedig nem nézzük, hogy rám kéne hasonlítson, akkor pedig szerintem egy nagyon klassz női portré. Érdekes, Dorka mégsem szeret portrét rajzolni, pedig úgy látom, megy neki, vagy csak én vagyok elfogult?!

2009. május 15., péntek

Szelénke bemutatkozik!


Bizony! Ő Szelénke!
Boldog gazdijai lehettünk egy hamisítatlan, valódi Szarvas Mici teremtménynek.
Az úgy volt, hogy közösen rendeltünk Micikémmel biztonsági szemeket a messzi-messzi Amerikából. Ez így igencsak nagyképűen hangzik részemről, mert, hogy én csak egy-pár darabot rendeltem, és az egészet Mici bonyolította. Aztán szerdán megérkezett hozzám a csomag Micitől a szemekkel és ezzel a tündéri kis Szarvassal (na jó, Szelénke egy csokit is szorongatott, de nagy izgalmamban, hamm, bekaptam.) Egyszerűen imádni való Szelénke!! Dorka azóta vele alszik, bár mindig bejelenti, hogy
"...Tudom, Anya, hogy Szelénke a Tied, de csak maaa hadd aludjak vele..."
Micikém, ezúton is szeretném nagyon megköszönni ezt az édes Szelénkét, de igazán nem azért segítettem Neked, mert bármit is vártam cserébe. De, ha teljesen őszinte szeretnék lenni, akkor azt is el kell mondjam, hogy nagyon boldog vagyok-vagyunk miatta!! Köszönjük!!!!

2009. május 14., csütörtök

Ez meg az

Két apró hír:
1.Túl van Dorkám a fellépésen, jól sikerült neki, készítettünk róla videó felvételt és szívesen feltenném ide, ha tudnám hogy is kell... Ha tudja valaki, kérem mondja el, de majd írok a blogbajokba is..., mindentől függetlenül, azért még mesélek majd még róla, csak most nincs időm rá.
Most a legközelebbi próbatétel a jövő keddi szolfézs vizsga.
2. Többen kérdezték hol lehet gyöngyház fényű bébi-patentot kapni. Tegnap vettem Bp. Üllői út 777-ben, 15 patent/590 Ft, bővebb infó a boltról a lelőhelyeim bejegyzésemben.

2009. május 12., kedd

Festettem

Végre rávettem magam és festettem egy-két anyagot.
A mondat kezdésemnek oka van, annak idején már próbálkoztam vele, mármint a festéssel, mivel akkor még nem hallottam a mikrós festésről, hát a leírás alapján festettem. Az edényben való 1 órás főzőcske nem igazán nyerte meg a tetszésemet, így maradt a mosógépes festés (fehéret akartam feketére festeni). Fiatalasszony voltam, új mosógéppel. Na, zutty bele az anyag meg minden, ami a leírásban volt, mosás indítás, lejár a gép, átszellemült arccal kinyitom a gépet... Te jó isten!...
Az anyag kafa munkásőr-szürke lett, de a mosógép cserébe fekete.
A gépet minden lehető fehérítésnek alávetettem, sikáltam, hypoztam, könyörögtem neki, ne tegye ezt velem, de a csúcs, amit elértem, hogy az is szürkévé vált. Na itt eldöntöttem, hogy soha többet.
De miért mondják, hogy "soha ne mondd, hogy soha!" ?
Csupán időt kellett adnom a technikának és lám, mi lett belőle! :))

A festés nekem mindig tud meglepetéssel szolgálni.
Például ezzel:
Nekem tetszik, bár nem éppen terrakotta, ahogy kellett volna lennie. :)
Már van egy tervem, hogy mi lesz belőle, de majd később...
Aztán itt van ez:
Hát ez sem éppen olajzöld! Bár, ahogy a csokikra írják, nyomokban mogyorót tartalmazhat, ez is nyomokban tartalmaz némi zöldet, de inkább lett mustár sárga. Na, nem baj, azt kell szeretni, ami van. :) Tulajdonképpen ez is tetszik.
Már beszereztem újabb festékeket, kíváncsi vagyok mi lesz belőle...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails