Vérvétel

 Mi az a 10 mondat, amit semmiképp sem szeretsz hallani, amikor vért akarnak venni tőled:

1. Amikor odalépsz az asztalhoz, ahol a vért veszik, a laboráns rád tekint elkerekedett szemekkel, kis izzadság csepp jelenik meg a homlokán és azt mondja: "Hűűűha!"
2. Hellyel kínál, kiszedi a megfelelő számú kémcsövet, feliratozza és közben halk sóhajok (imák?) hagyják el ajkát...
3. Feléd fordul: "Feszítse meg mindkét karját!"-kéri (Nem veszi észre, hogy Te már rég feszíted...nem csak a két karod...) Felváltva pislog a jobb és bal karodra, paskolja őket. Krákog. (pedig nincs megfázva)
4. Megkérdi: "Ivott ma már?" (Hja! Önmagamhoz képest nem is keveset: 0,5 litert!)
   
5. Aztán: "...és tegnap ivott eleget?" (Mihez képest eleget? Gondolkodok a kérdés költői voltán...)
   
6. Szúráshoz készülődik, biztos ami ziher, odasuhint még egyet az eremre, közben félmosollyal rám néz: "Remélem Allah megsegít!" (Na! Ha Ő csak reménykedik benne, akkor sürgősen fel szeretnék innen állni! Ezek szerint nem szokása Allahnak a segítségnyújtás? Csak reménykedünk benne, de nem tuti? Egyébként is hol érdekli Allahot egy holt-fehér keresztényasszony vére?)
7. Szúr. "Hoppá!" (Na mit mondtam? Allah tesz rám! Hiába a laboráns fohásza!)
8. Megint szúr, kotorászik és hopp, meg van!! Bedugja a kémcsövet abba műanyag izébe, most már csak a vákuumnak kell dolgoznia...azaz kellene.A vérem hol jön, hol nem. A laboráns mocorog, markolássza a karomat és mondja: "Tessék még jobban szorítani!" Közben telik egy kémcső, két kémcső, három kémcső...
   
9. "Reméljük nem alszik be!" (Mármint a vérem!)Ebben bízva, jól megmozgatja a tűt a vénámban. A negyedik kémcsőbe már így sem futja...Na nem baj... majd átöntögetjük. (??????)
10. "Lazíthat!" Kioldja a karomat elszorító gumicsövet, vattát szorít a karomra, kirántja a tűt, rám néz: "Jól van? Olyan sápadt!"

Ezek a mondatok már mind elhangzottak miközben vért próbáltak venni tőlem, igaz, nem egyszerre, egy laboráns szájából. Az Allahot emlegető laboráns egy arab pasi volt, ha jól hallottam a találkozásunk után felmondott... (Na, jó! Ez csak vicc! De tényleg nem dolgozik már a laboratóriumban!)
Az egyéni csúcsom így is kb. 26 éve volt. A suli-doki elküldött a szívgondozóba, mert valami zörejt hallott, oda mentünk Anyukámmal a rendelőbe, csináltak EKG-t, vérnyomást mértek, minden oké volt, na, de azért vegyünk vért is! Jött az első laboráns hölgy. Szúrt. És megint. És megint. Jött a következő laboráns. Szúrt. És újra. És újra. Jött a harmadik, akkor már lefektettek, mert kissé ki voltam lazulva. Anyukám mondta, majd máskor visszajövünk! Ááá! Nem úgy van az! Nem engedtek, ha már ennyi munkájuk volt bennem. Megint szúrtak és szúrtak. Hiába! Nem buzgott a vérem. Kupak tanácsot tartottak. Megegyeztek benne, hogy legalább 1 köbcentit össze kéne hozni. És jött az isteni szikra!!! Úgyis már véreztem legalább 9-10 szúrásból, abból kimasszíroztak annyit, hogy a kémcsőbe beletudják gyűjtögetni. Értitek, nem sterilen, tűn keresztül! Nem! A kis sebecskéket addig bizergálták, amíg mindegyikből még kipasszíroztak 1-2 csepp vért, azt a kémcsőszájával bekanalazták a kémcsőbe. Na, ez volt a csúcs! (A mikroszkóp biztos érdekes vérképet mutatott)
Most: a karom a 10 perces vatta szorongatás ellenére is szép kék-zöld-lila színekben játszik, de túl éltem újra a vérvételt és talán 1/2 évre is elfelejthetem, hogy hol is van a laboratórium. Tök jó!! :))